Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Módosul a forgalmi rend a 3-as főút gödöllői szakaszán 2021-08-19 14:43:10 Irányonként egy sáv marad, továbbá a csomópontok környezetében kanyarodó sávokat alakítanak ki a Ganz Ábrahám utca és a Táncsics Mihály út között
Hazám dísze, gyermekkorom bölcsője, O Gedellő! 2021-03-19 10:27:19 220 éve született településünkön ifjabb Kovacsóczy Mihály író, hírlapíró, az első magyar napilap megteremtője. Szlávik Jánosné emlékező írása
Újabb gödöllői óvodába tér vissza az élet 2020-05-18 17:46:19 Május 20-ától a Táncsics Mihály úti gyermekintézmény is fogad gyerkőcöket: 7 csoportban, egyelőre legfeljebb 35 főt
Új rendőrfőkapitánya lesz Pest megyének 2019-12-19 10:32:11 Dr. Nagy László dandártábornok váltja a gödöllői kötődésű, nyugállományba vonuló dr. Mihály István vezérőrnagyot